Az NKM elektromosautó-töltő hálózatához csatlakozott a SPAR

A SPAR a fenntarthatósági programja keretében 17 áruházához 33 elektromos gépjármű töltőberendezést telepített még tavaly, amelyeket idén a NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) rendszerébe integrál. A szolgáltatás februártól a Mobiliti által kínált mobiltelefonos applikáció segítségével egyszerűen vehető igénybe, és a Mobiliti országos hálózatában is alkalmazott díjszabás mellett válik elérhetővé.


„Az elkövetkező években ugrásszerűen növekedni fog az elektromos autók száma hazánkban. A változó igényeket figyelembe véve a SPAR, szakmai partnere, az NKM Mobilitás Kft. közreműködésével folyamatosan bővíti és fejleszti elektromos töltőállomásait. A Mobiliti országos töltőhálózata már jelenleg is mintegy 130 állomásból áll, és az év végéig Magyarország töltőinek több mint 60%-án használhatóvá válnak az újabb innovatív technikai megoldásaik is. Így a SPAR vásárlói nem csak az áruházlánc üzleteinél, hanem országosan is kiaknázhatják az együttműködések keretében kialakításra kerülő kedvezményeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállalat fenntarthatósági stratégiájának egyik legnagyobb szabású programja, hogy a SPAR az autós vásárlói forgalom szempontjából frekventált 4 budapesti és 13 vidéki áruházához – hiper- és szupermarketekhez egyaránt – elektromos töltőállomásokat telepített. A környezetbarát technológiák alkalmazása iránt aktívan elkötelezett üzletlánc a beruházásban az NKM Mobilitás Kft. elektromobilitási szakmai partnerségére támaszkodott. A mérnökök 2019. november végére a kiválasztott 17 helyszín mindegyikére sikerrel helyezték el a 33 darab 2x22 kilowatt teljesítményű AC-töltőt, illetve a telepítési munkálatok során az NKM Mobiliti rendszerébe is eredményesen integrálták a váltóáramú készülékeket.

A SPAR és az NKM Mobilitás Kft. között létrejött megállapodás alapján a 33 töltőegység a szakcég által üzemeltetett töltési szolgáltatás keretén belül működik majd, és a bekapcsolás első napjától a Mobiliti országos hálózatában alkalmazott díjszabás szerint válnak elérhetővé. A hálózatban az ilyen típusú töltőkkel bruttó 80 forint/kilowattóra az aktuális szolgáltatási díjtétel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy átlagos – illetve az átlagosnál egy kicsit magasabb – 20 kWh/100km fogyasztást feltételezve, a SPAR új állomásain feltöltött villamos autókkal 1.600 forintból tehető meg 100 kilométer. Ez nagyjából 4l/100km-es benzines fogyasztásnak felel meg, ami igen kedvezőnek minősíthető.

A szolgáltatást a Mobiliti által kifejlesztett mobilapplikáción keresztüli regisztrációval lehet igénybe venni. A feltöltés ellenértékének kiegyenlítése az applikációban regisztrált bankkártyával történik, a fizetési megoldásban a SPAR partnere a Simple. A töltések indítása az áruházlánc által üzemeltetett bármely töltőn, akár az applikáció segítségével, akár a külön igényelhető RFID azonosító – automatikus azonosításhoz és adatközléshez alkalmazott technológia – használatával elvégezhető.

A következő SPAR és INTERSPAR áruházak területén működnek az új elektromosautó-töltők:

INTERSPAR hipermarket – 1103 Budapest, Sibrik Miklós u. 30.

INTERSPAR hipermarket – 1203 Budapest, Széchenyi u. 1.

INTERSPAR hipermarket – 2030 Érd, Iparos u. 5.

INTERSPAR hipermarket – 2049 Diósd, Balatoni út 2/A

INTERSPAR hipermarket – 2800 Tatabánya, Győri u. 25.

INTERSPAR hipermarket – 2890 Tata, Május 1. út

INTERSPAR hipermarket – 5000 Szolnok, Mátyás Király u. 29.

INTERSPAR hipermarket – 9400 Sopron, Selmeci u. 15-17.

INTERSPAR hipermarket – 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u.

INTERSPAR hipermarket – 8360 Keszthely, Tapolcai út 37.

SPAR szupermarket – 1048 Budapest, Megyeri u. 236.

SPAR szupermarket – 1182 Budapest, Alacska út 3.

SPAR szupermarket – 6000, Kecskemét, Március 15-e u. 5/A

SPAR szupermarket – 6000, Kecsemét, Jász u. 26.

SPAR szupermarket – 4033 Debrecen Derék u. 68/B

SPAR szupermarket – 8200 Veszprém, Jutasi út 18.

SPAR szupermarket – 6725 Szeged, Szentháromság u. 68.

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.

További felvilágosítás:
Maczelka Márk
kommunikációs vezető
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ∙ 2060, Bicske, SPAR út
Mobil: +36 20 823 7891 ∙ E-mail: maczelka.mark@spar.hu