A szakma kiváló tanulói a SPAR-ban

Újabb szakmai megmérettetésen adtak tanúbizonyságot kiváló felkészültségükről a SPAR Magyarország képzésein résztvevő diákok. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakma Sztár elnevezésű tanulmányi versenyén hárman is dobogóra állhattak.


A SPAR Magyarország tíz éve főtámogatója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szervezésében a középiskolások részére megrendezett Szakma Sztár – a Szakma Kiváló Tanulója, Országos Szakmai Tanulmányi Versenynek, amelyre 2018. április 23-25. között került sor.

A SPAR több generáció számára is képzési helyet, illetve biztos munkahelyet jelent. A vállalat elkötelezett a kereskedelmi szakemberek képzése iránt, ezért segítette a tanulmányi versenyt. A megmérettetés minden évben azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy növelje a szakmák társadalmi presztízsét és vonzerejét, illetve bemutassa a szakember pályamodellt. A tanulmányi versenyen az eladó és kereskedő, valamint a logisztikai és szállítmányozási ügyintéző tanulók mérhették össze a tudásukat. A szakmai kategóriákban a döntő során 15 diák adhatott számot gyakorlati és elméleti felkészültségéről.

Az idei év kiemelten sikeresnek bizonyult a SPAR tanulói számára: hárman is dobogóra állhattak. A kereskedő szakmában 1. helyezéssel büszkélkedhetett Luncz Lili, a makói SPAR szupermarket tanulója, az eladók között 2. lett Csuri Viktória, a szolnoki SPAR szupermarket diákja, Banai Viktória Ramóna pedig, aki a pápai SPAR szupermarketben végzi gyakorlatát, ugyanebben a kategóriában 3. helyezést ért el. Az elismerés a tapasztalt tanulófelelősöknek is köszönhető, akik a középiskolások versenyre történő felkészülését segítették: Fórisné Bódi Mónikának, Al-Tajiné Fekete Orsolyának és Balázs Jánosnénak.

A jubileumi versenyen a kereskedelmi szakmák szakértői csapatában a vállalatot Szabó Barnáné, a SPAR oktatási szakmai vezetője képviselhette, illetve a szakmai támogatást elismerő emléklapot vehetett át Parragh Lászlótól, az MKIK elnökétől Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója. Mindez annak elismerése, hogy az áruházlánc tanulóképzését magas színvonalon végzi, és minden tekintetben megfelel a szakmai elvárásoknak.

A SPAR felelős vállalatként kiemelten fontosnak tartja a magyarországi oktatás és minőségi szakképzés támogatását. Elsőként csatlakozott a hazai duális képzéshez, s ezért segíti a középiskolai és az egyetemi diákok szakképzését is, többek között az áruházi és a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban zajló szakmai gyakorlatok biztosításával.

A SPAR Magyarország köszöni kollégáinak az eredményes munkát, a tanulóknak pedig további sok sikert és eredményes jövőt kíván.