Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A megegyezés értelmében a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől. Ezen túlmenően bevezetésre kerül a SPAR hűségprogram, melynek keretében további béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a SPAR-nál eltöltött évek függvényében. A béremelést a SPAR többségében saját forrás felhasználásával valósítja meg, melyet a járulékcsökkentésből származó megtakarítás egészít ki.


Eredményesen zárult a közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete között lezajlott bértárgyalás. A SPAR a garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít béremelést a dolgozók számára, melyet kiegészít egy saját hűségprogram bevezetésével. A legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz.

A vállalat 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban eléri a 9 milliárd forintot, melyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek közel 40%-os növekedését jelenti a cégnél.

A SPAR Magyarország saját – választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó - hűségprogram bevezetésével kívánja honorálni a lojalitást. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül pedig azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak – a SPAR-nál eltöltött évek számától függően – éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely a kiemelt időszakokban 10% kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával.