160 millió forintot fordított a spar magyarország jótékonysági célokra

Több mint 160 millió forinttal támogatott társadalmi célú kezdeményezéseket, intézményeket és rendezvényeket 2016-ban a SPAR Magyarország.


A vállalat stratégiai partnere évek óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet 2016-ban összesen több mint 61 millió forintot kapott a különböző jótékonysági tevékenységek révén a SPAR-tól. Az üzletekben, az OMV töltőállomásokon és az interneten értékesített adománykártyák révén összesen több mint 10 millió forint gyűlt össze a mélyszegénységben élő családok támogatására. A szalagfüles táskák bevételeiből pedig 4 millió forintot fordíthatnak a Budapesten rohamkocsival szolgálatot teljesítő Máltai Mentőszolgálat működtetésére. Ezen kívül a SPAR üzletek vásárlói rekordmennyiségű, 288,5 tonna tartós élelmiszert adományoztak az „Adni Öröm!” jótékonysági adománygyűjtés keretében decemberben.

A SPAR Magyarország elkötelezett a hazai borok iránt: évek óta főtámogatója a Budapest Borfesztiválnak. A fesztivál hagyományos Jótékonysági Borárverésének felajánlásaiból pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül ugyancsak hátrányos helyzetű embereket támogattak.

2016-ban is jelentős összeggel támogatta Magyarország legnagyobb szabadidősport eseményét a vállalat. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál tíz távjára összesen több mint 28 ezren neveztek, ez részvételi rekord a rendezvény történetében. A SPAR kezdeményezésre a verseny ideje alatt több mint 1100 plüssfigura gyűlt össze, amelyekkel a fővárosi Kossuth Lajos Gyermekotthonban család nélkül felnövő gyermekeket ajándékozták meg.

Az idei év első felajánlását a Magyar Tűzoltó Szövetség kapta: a 100 darab LCD-monitort a tűzoltók oktatásában és felkészítésében használják majd.

A vállalat tavaly országszerte közel 100 – többek között a kultúra, az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és az állatvédelem területén tevékenykedő – szervezetnek és intézménynek adott összesen 22 millió forint értékű támogatást. 

További cikkeink

Hírek
25 ezer csomag adomány jut el a rászoruló emberekhez a 2025-ös Adni Öröm! adománygyűjtő akció eredményeként

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online felajánlásokat is - pedig több mint 11 millió forint gyűlt össze. A beérkezett élelmiszerekből és a felajánlott összegből összesen 25 ezer ajándékcsomag készül, amelyeket a Szeretetszolgálat munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, időseknek és a mindennapi megélhetésért küzdő embereknek.

Hírek
Elindult az Adni Öröm! - több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.