Együtt ünnepelt a spar és a budapest borfesztivál

Idén 25. alkalommal népesült be fővárosunk gyöngyszeme, a Budai Vár a hazai és nemzetközi borpaletta legfinomabb nedűivel, hiszen ebben az évben is megrendezték a Budapest Borfesztivált 2016. szeptember 8. és 11. között. A rendezvény főtámogatója a szintén 25. születésnapját ünneplő SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft volt idén is.


A 25. Budapest Borfesztiválon az ország legkiválóbb pincészetei sorakoztak fel és mutatták be kiváló boraikat a közönségnek. Rajtuk kívül neves külföldi pincészetek kiválóságaiból is kóstolhattak a látogatók. A rendezvény fő támogatója a SPAR, amely elkötelezett a magyar borok népszerűsítésében, számos érdekességgel készült az idei fesztiválra.

A SPAR a Hibryd Art Management-tel összefogva egy különleges pályázatot hirdetett meg „Cégér a jó bornak! Rajzolj bort!” címmel. Ennek célja, hogy a gasztronómia és a design egy különleges módon találkozzon egymással. A pályázatnak köszönhetően fiatal grafikusművészek és borászok ismerhetik meg egymás munkáját és segítségével a magyar borászatok termékeinek vizuális megjelenése és eladhatósága is javulhat. A pályamunkák alapján kiválasztott kilenc fiatal grafikus három SPAR Válogatás bornak tervezhetett arculatot.

A SPAR Válogatás borok idén is megkóstolhatók voltak a Borfesztiválon a főtámogató standján, ahol naponta több alkalommal tartottak szakmai bemutatót és kóstolást ezekből a nedűkből neves hazai borászok kalauzolásával.

A fesztivál hagyományos Jótékonysági Borárverésén szintén képviseltette magát a cég és ajánlott fel különleges italokat. Az ebből befolyt összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapja meg minden évben.  

További cikkeink

Hírek
25 ezer csomag adomány jut el a rászoruló emberekhez a 2025-ös Adni Öröm! adománygyűjtő akció eredményeként

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online felajánlásokat is - pedig több mint 11 millió forint gyűlt össze. A beérkezett élelmiszerekből és a felajánlott összegből összesen 25 ezer ajándékcsomag készül, amelyeket a Szeretetszolgálat munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, időseknek és a mindennapi megélhetésért küzdő embereknek.

Hírek
Elindult az Adni Öröm! - több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.