Nehéz sorsú gyermekek kaptak ajándékot a SPAR Manó Műhelytől

Jótékonysági kezdeményezést indított a SPAR Magyarország és kiemelt stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Manó Műhely elnevezésű program keretében összegyűjtött támogatásból kistelepüléseken élő, nehéz sorsú családok gyermekeit ajándékozta meg a karitatív szervezet.


Sajnos nagyon sok olyan család él Magyarországon, akik számára az ünnep öröm helyett a nélkülözésről szól. Felelős nagyvállalatként a SPAR alapítása óta támogat olyan jótékonysági kezdeményezéseket, amelyek kézzelfogható segítséget nyújtanak hátrányos helyzetű emberek számára. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat már több mint két évtizede kiemelt stratégiai partnere az áruházláncnak, a vállalat és a karitatív szervezet számos közösségsegítő programot és szociális kezdeményezést indított el közösen. A SPAR Manó Műhely adományozási akció szintén ezen együttműködés eredménye, amelynek révén ezúttal nehéz sorsú kisgyerekeket tudott megajándékozni a SPAR és a szeretetszolgálat.


A jótékonysági akcióban és a hozzá kapcsolódó nyereményjátékban azok a vásárlók vehettek részt, akik 3000 forint felett vásároltak a SPAR, City SPAR, INTERSPAR, SPAR partner vagy SPAR market áruházakban, és a blokkadatokat feltöltötték a www.manomuhely.spar.hu weboldalra. A feltöltések után a SPAR blokkonként 100 forinttal – összesen 1 millió forinttal – támogatta a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, amely az adományból a Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Baranya megyékben élő, nehéz sorsú családok gyermekeit ajándékozta meg.

További cikkeink

Hírek
25 ezer csomag adomány jut el a rászoruló emberekhez a 2025-ös Adni Öröm! adománygyűjtő akció eredményeként

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online felajánlásokat is - pedig több mint 11 millió forint gyűlt össze. A beérkezett élelmiszerekből és a felajánlott összegből összesen 25 ezer ajándékcsomag készül, amelyeket a Szeretetszolgálat munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, időseknek és a mindennapi megélhetésért küzdő embereknek.

Hírek
Elindult az Adni Öröm! - több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.