Tervezzen most egész évre!

Bár a karácsony lassan már egy rég elmúlt eseménynek tűnik, az ünnepi kiadások hatásait sokan mégis ilyenkor érzik meg először igazán. Az ünnepek előtt felvett áruhitelekhez, gyorskölcsönökhöz kapcsolódó kötelezettségek, az első törlesztőrészletek most válnak ak-tuálissá, ami nehézséget okozhat az év végi költekezések miatt. A friss élményekből, tap-asztalatokból kiindulva könnyű belátni, hogy egy kis tervezéssel, odafigyeléssel el lehet kerülni a későbbi nehéz helyzeteket. Mindehhez segítséget nyújtanak a Pénzügyi Navigátor tájékoztatóanyagok és kalkulátorok.


Ahogy az év eleje jellemzően a fogadalmak, új tervek, elhatározások időszaka, úgy érdemes a pénzügyek terén is tiszta lappal indítani. Ennek egyszerű módja a háztartási költségvetés készítése, aminek segítségéveltervezhetőek és nyomon követhetőek a pénzmozgások, ezáltal átláthatóbbak és kiszámíthatóbbak a család pénzügyei. A költségtervet érdemes hosszabb távra, akár egy teljes évre elkészíteni, amihez ajánlott minden kiadást és bevételt figyelembe venniFontos, hogy a rendszeres tételek, például jövedelem, illetve rezsiköltségek mellett az év során alkalmanként felmerülő nagyobb kiadások is szerepeljenek a listában. A jelentősebb ünnepek, mint a húsvét vagy a karácsony, és egy-egy várható családi esemény, például kerek évfordulós születésnapi rendezvény vagy egy esküvő költségei mellett mindenképpen számolni kell a már tervezett utazások, nyaralások anyagi vonzatával is. Nem szabad elfelejtkezni továbbá az iskolakezdéssel járó nyár végi kiadásokról sem. A költségvetési terv célja, hogy kiszámíthatóak legyenek a pénzügyek, megelőzve ezzel az anyagi nehézségeket. Mivel családi kasszát érintő, előre nem látott események bármikor előfordulhatnak, érdemes úgy alakítani a költségvetést, hogy megtakarítás is szerepeljen benne, amiből egy-egy váratlan kiadás fedezhető.

Legyen előrelátó, tervezzen egész évre! Tájékozódáshoz használja a Pénzügyi Navigátor anyagokat!Ha segítségre szorul vagy kérdése van, személyesen is felkeresheti a szakértőket, akik díjmentesen állnak rendelkezésre az MNB budapesti, Krisztina körúti ügyfélszolgálatán, vagy a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat 13 megyeszékhelyen működő irodáiban és a kitelepüléseken.

További cikkeink

Hírek
25 ezer csomag adomány jut el a rászoruló emberekhez a 2025-ös Adni Öröm! adománygyűjtő akció eredményeként

Lezárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója, amelynek keretében több tízezer nehéz sorsú ember karácsonya válik teljesebbé. A vásárlók összesen 208 tonna tartósélelmiszert ajánlottak fel a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban, az adománykártyák értékesítéséből - beleértve az online felajánlásokat is - pedig több mint 11 millió forint gyűlt össze. A beérkezett élelmiszerekből és a felajánlott összegből összesen 25 ezer ajándékcsomag készül, amelyeket a Szeretetszolgálat munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak, időseknek és a mindennapi megélhetésért küzdő embereknek.

Hírek
Elindult az Adni Öröm! - több ezer önkéntes várja az adományokat országszerte

Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza: 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes várja a vásárlók tartósélelmiszer-felajánlásait a kijelölt SPAR áruházakban és az összes INTERSPAR-ban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is azon dolgozik, hogy az ünnep melege a legnehezebb sorsú emberekhez is elérjen. A vevők a kasszák után adhatják át a megvásárolt élelmiszereket az önkénteseknek, akik gondoskodnak arról, hogy a csomagok még karácsony előtt eljussanak a rászorulókhoz.